A művészet küldetése

Avagy a látszat mögötti valóság érzékelése.

Ahogy azt az antropozófia atyjától már megszoktuk, döbbenetes erejű előadássorozatot vehetünk a kezünkbe ismét tőle.

Egy röpke idézet:

Az igazi festő arra használja a tárgyat, hogy -mondjuk- engedje, hogy a Nap megvilágítsa, vagy hogy  a környezetből megfigyeljen valamilyen színreflexet, a sötét-világos egymásba szövődését és egymásmellettiségét egy tárgyon. Tehát a tárgy, amit az ember fest, valójában mindig csak azért van, mert az adja az indítékot. Az ember természetesen soha sem fest, mondjuk, egy virágot, ami az ablak előtt áll, hanem a fényt festi, ami beragyog az ablakon, és amit a virágon áttűnni lát. Tehát valójában a Nap megszínezett fényét festi, ezt fogja fel. S a virág csak indítékot ad arra, hogy felfogja ezt a fényt.

Csak akkor születik meg a festőiség, ha az ember a színben ragadja meg az önmagát kinyilatkoztatót, a fénylőt mint elevenséget, és csak a  fénylő elevenségből alkotja meg azt, amit a felületen megformál. Ebből már önmagától egy világ lesz.  Mert, ha megértik a színeket, az egész világ egy alkotórésztét értik meg.”
(Rudolf Steiner)

A hernyóselyem, mint “fényből szőtt” textília, tökéletes alap a fény és sötétség egymásra-hatásakor megszülető színek megjelenítéséhez.

 

Fénylő selyemszövet-selyemsál